Önértékelés, önbecsülés, önelfogadás, önkritika= önismeret (2)

Az első részben az én-kép három aspektusáról, és az én-ideálról volt szó.  / Itt: Ismerd meg önmagad : Az én-kép (1)./ Ahhoz hogy felszabadultan érezhessük magunkat, ragaszkodnunk kell az ön-azonos élethez. Ha megengedjük magunknak hogy önmagunk legyünk, önbecsülésünk, önértékelésünk kiegyensúlyozottá válik. Már azzal, hogy nem azon jár az eszünk: "vajon mit szólnak, mit gondolnak", tetemes mennyiségű energiánk szabadul fel. A hiteles ember őszinte magához. Hozhatunk rossz döntéseket, kezdhetünk újra, szakíthatunk, életünkbe sok dolog belefér. Minden botlásnak és sikernek közös nevezője mi magunk vagyunk. Azzal az egyéniséggel amink van!

Az egyedivé válás egy folyamat: A kamaszkornak sajátja az 'én' keresése, ennek látványos eleme a különféle szerepek felpróbálgatása. Fiatal felnőttkorra ez jó esetben elmúlik, sikerül olyan emberré válnunk amilyennek megálmodtuk magunkat. Énünk a kívülről 'hozott' aspektusokat, tanultakat, tapasztaltakat beépíti a személyiségünkbe, az idő múlásával kialakul a ránk jellemző egyediség.

Személyiségünknek szilárd alapot a stabil önbecsülés, és önértékelés adnak. Amennyiben közülük bármelyik is inog, a 'felépítmény' bizonytalanul áll.

Önbecsülés inkább érzelmi eredetű. Az érzés hogy "úgy vagyok jó ahogy vagyok", hogy szerethető vagyok, függetlenül attól hogy mások mit gondolnak. Az önbecsülés egyfajta belső meggyőződés hogy méltó vagyok az elismerésre, a szeretetre. Alapjait a születési család rakja le.

• Stabil, magasabb önbecsülés, ha elfogadod magad, tisztában vagy az életre adott reakcióiddal. Ha kudarcot vallasz, akkor sem érzed értéktelennek magad. Tudod hogy szerethető vagy. Fontosak számodra az új kihívások. Dinamikus, lendületes, célorientált életet élsz. Pozitív életszemlélettel bírsz. Ismered hiányosságaidat ám ez nem gyengíti  az önbecsülésedet. Tudsz sértés nélkül nemet mondani. A magasabb önbecsülés krízisek és csalódások során megvéd. A viselkedésünket, választásainkat is befolyásolja.

• Az alacsony önbecsülés, a  sokszor nem tudatosult a szerethetőség. "Nem vagyok szerethető." Sokan vagyunk akiknek gyermekként, a szeretetért meg kellett dogozni, pl jó viselkedéssel, kiváló eredménnyel. Amikor bizonyítottunk  csak akkor szerettek bennünket, ha nem, akkor  megtapasztaltuk ennek hiányát. Mindez egy ellentmondásos érzelmi állapotot tart fenn. A szeretet a mindenkori teljesítmény, illetve környezeti hatások függvénye. Ezzel az alapozással nőttél fel, gyakran lehetsz bizonytalan (ami nem tudatosul). Nehezen mondasz ellent, helyette inkább alkalmazkodsz, (sokszor a saját károdra). Egyedül nehezen döntesz. Nehezen változtatsz. Megszokott környezetben, munkahelyen, megszokott ismerősökkel érzed jó magad. Akkor is a kapcsolatban maradsz, ha túlnyomórészt szenvedsz abban.

Az önértékelés inkább tanult folyamat. Saját képességeink, tudásunk objektív szemlélete. A képes vagyok rá reális tudása. Alakulása nagyban függ az elért teljesítménytől, eredménytől. Szerencsés akinek szülei, már gyermekkortól megengedték hogy több mindenben kipróbálhassa magát. Ezzel nem csak a tapasztalata lett több, de a magáról való tudása is árnyaltabbá vált. Azáltal hogy több mindent próbálhatott ki, sokoldalúbbá, rugalmasabbá, megértőbbé vált.

• Stabil magasabb önértékelésű ember, elfogadja magát, és ezt elvárja a környezetétől is. Tisztában van képességeivel, lehetőségeivel. Határait feszegeti, mer kockáztatni. Szereti magát kipróbálni új dolgokban. Összetettebb, nehezebben elérhető célokat fogalmaz meg. Nem kérdőjelezi meg alkalmasságát. Kudarc esetén levonja a konzekvenciákat, feláll és továbblép.
• Alacsony önértékelés érzését, gyakran a születési családtól kapja meg a gyermek. Hogy semmihez sem ért,  hogy a szomszéd Pistike mennyivel ügyesebb. Az iskolában elért sikertelenségek szintén nagyban gyengítik a gyermekek önértékelését. Kamaszkorban a referenciaszemélyek (barátok, tanárok) negatív véleménye dob rá egy lapáttal. Ha alacsony az önértékelésed, másokat jobbnak gondolsz magadnál, akkor is, ha ez nem így van. Azt hiszed, hogy neked úgy sem sikerül, ezért meg sem próbálod. Felnagyítod a negatív dolgokat, a pozitívokat figyelmen kívül hagyod.

Amennyiben az aktuális én-kép, a helyzetekben kisebb mértékben inog, a természetes állapota hamarabb 'vissza áll', ha elhagytuk az én-ideálok kergetését, ha visszatérően nem gondoljuk, hogy adott szituációban másnak kellett volna lennünk (első rész), amennyiben önértékelésünk, illetve önbecsülésünk ( második rész) stabil ill. kissé magasabb, elmondhatjuk hogy úgy és olyannak fogadjuk el magunkat amilyennek vagyunk.

Grafológiai gondolkodás ezt önelfogadásnak hívja.

Megvalósul az önelfogadás ha,

• elfogadom magam, ha ezt negatív pozitív minősítések nélkül teszem, a mindenkori érzelmeimnek megfelelően viselkedem, nem mutatom hogy nagyon boldog vagyok mikor nem, azt mondom amit gondolok, udvariasan de az egyet nem értésemet is közlöm, kiállok magamért,
•  nyitott vagyok az olyan emberek helyzetek felé, akik/amik a fejlődésemet szolgálják.
• Az önelfogadás nem azt jelenti azt, hogy nem változhatok, vagy nem változtathatok azért hogy jól/jobban érzem magam a bőrömben, vagy hogy nem vagyok kritikus magammal.

Az hogy kritikus vagyok magammal egyfajta érettséget feltételez. Reálisan értékelem magam,  és a helyzeteket. Jó tulajdonságaimat ismerem, hibáimat elismerem, és korrigálom. Az önkritika elősegíti a reális önértékelés létrejöttét.

Az önreflexió kérdései

• Tudom hogy bármiféle körülményről is van szó, szerethető ember vagyok. Ha így van, akkor jó. Ha viszont önkéntelenül is megdolgozok azért hogy a másik fél szeressen (nézz múltba) akkor nagy eséllyel alacsonyabb az önbecsülésem... Volt/ van olyan problémás kapcsolatod ahol állandóan bizonyítanod kell mégsem érzed hogy szeretnek? Biztosan nem szerettek/szeretnek, vagy csak te érzed így? Kibeszélted ezt magadból? Gyakran érzed úgy hogy bizonyítanod kell? Volt van olyan kapcsolatod ahol a másik jóval szerényebb képességek mentén 'dirigál' te pedig követed őt? Biztosan a neked megfelelő minőségű emberekkel vagy együtt?
• Feladathelyzetben eszedbe jut hogy képtelen vagy rá? Feladod a helyzet megoldását mielőtt többféleképpen kipróbálod magad benne? Mikor hogyan adsz fel valamit?  Magánéletben munkában bízol a képességeidben? Szeretsz változtatni, esetleg ragaszkodsz ahhoz ami van?

• Ha valami nem sikerül, negatív kritikát fogalmazol meg magadról? Mennyire vagy hajlamos magadat hibáztatni? Amikor önkritikát gyakorolsz, tisztában vagy azzal hogy ettől még szerethető hiteles ember vagy? (Mert az vagy.)

Az őszinte, magunkat kutató válaszok, előre visznek.

A grafológiában a fentiekben felsoroltak az én-szféra (analízis) részét képezik. Tájékoztató, figyelemfelkeltő jelleggel önmagukban is bírnak.   Jelentőségük (dinamikus jelleggel),  a személyiség részek összehasonlításánál , a sikertelenség okainak feltárásánál van.