Mi minden van a szívben
A mai embernek talán túl sok minden van a szívében. Egymásnak ellentmondó vágyak, törekvések, álmok. Több, mint amit kibír. Régen állítják a pszichoanalitikusok: Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek ambivalenciáját. Én kijavítom.- polivalenciáját!
Merre vezet az út a Nemtörődömség Birodalmába? Először is be kell látni, hogy mind a túlburjánzó őszinteség, mind a túlburjánzó hazudozás és elhallgatás nem embernek valók, szétrombolják az intim kapcsolatokat. Füst Milánhoz, ifjúkorában, egy beszélgetés során így szólt a barátja: - Ha akarod, most még őszintébb leszek hozzád! ~ Kérlek, ne tedd! - felelte. - Ennél őszintébb már ne legyél! Már akkor tudhatott valamit a bizalmas közlések határairól. Vagyis ahogy a Kékszakállú bizonyságot tesz róla: az első öt ajtó kinyitásakor kivilágosodik a vár. De a lélek, az emlékek hatodik és hetedik ajtaja jobb, ha zárva marad, mert újra sötétséget hív. Végül is az a kérdés merül fel, hogy a lélek valóban struktúra-e, ahogy a modern pszichológia tanítja vagy pedig halmazat - a keleti felfogás szerint?
A halmazat mellett szól az a tény, hogy az ember lelkében több személyiséglehetőség lappang, s az valósul meg belőlük, amit a környezeti hatások hívnak, provokálnak. Miért keletkezik ez a halmazat? A keleti bölcseletek szerint, amelyek hisznek a reinkarnációban, előző életek esszenciális lenyomatai, amelyek ritkán vagy ma már egyre gyakrabban emlékezetbe idézhetők, pl. mélyhipnózisban. Csakhogy: hogyan emlékezhet egy mai elme olyan eseményekre, amelyeket egy már régen felbomlott, egykori agy tárolt előző életében? Azt állítják, hogy az elmúlt életek lenyomatait az aura őrzi. Lehet mondani? Miért ne lehetne - és sok mást is. Kérdés, hogy milyen gondolati háttérrel mondjuk: a tökéletes szkepszis megvető tagadásával vagy a "minden lehetséges" beállítottság megengedő türelmével. A valóságot ugyanis senki nem tudja. Aki állít valamit, az tévedhet is. Aki nagyon biztosan állít valamit, az nagyot is tévedhet.
Ismerik a francia gyerekdalt?
- Egy elefánt, ha téved, ha téved,
- Jaj de nagyot téved egy elefánt.
- Két elefánt, ha téved, ha téved,
- Jaj de nagyot téved két elefánt.
....És így tovább. Summa summarum: a lelkünk teljes kitárulkozása még a legbizalmasabb kapcsolatban sem ajánlatos. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy személyes titkai legyenek. Márai idézi Az igazi című regényében egy gyóntató pap szavait: Maga nagy bűnt készül elkövetni. Teljesen birtokolni akar egy emberi lelket. Akkor mit tegyünk? Hallgassunk minden olyan dologról, ami egy kapcsolat szempontjából jelentéktelen, s a másiknak csak fájdalmat, megaláztatást vagy féltékenységet okoz. Ne légy gyáva és gyenge, viseld egyedül a terheidet, ne akard a partnered vállára lőcsölni! Ám köteles vagy beavatni a partneredet, ha érzelmileg komoly dologról van szó, pl. beleszerettél valakibe vagy más okból el kell hagynod!
Nem szabad becsapni senkit, aki fontos vagy egykor fontos volt. Az európai erkölcs kötelességeddé teszi, hogy egyértelművé törd magad. Pl. csak szeress, csak közönyös legyél, csak távolodj el stb. S ha a valóságban nem így van? Ha szeretsz, de néha eleged van, ha nem tudsz nélküle élni, de időnként untat, sőt gyűlölködsz, azt kívánod, bár menne el... Mindezt fojtsd el magadban! Tudom, hogy nehéz, tudom, hogy neurotikus lehetsz tőle, ha az elfojtás nem sikerül tökéletesen.
Mégis, ha ezek csak átvonuló hangulatok, ne tedd őket maradandó sérelmekké. Meg kell ismételnem: ne légy pukkancs! Az ember sok olyat mond dühében, amit nem gondol komolyan, mégis nagyon fájhat, örök nyomot hagyhat. Ne herdáld el könnyelműen, indulatból életed értékeit!
(Popper Péter: Ne menj a romok közé!)