Önértékelés, hatékonyság, hit,  és az élet

A hit lehet meggyőződés, vagy bizalom, ragaszkodás valamihez (valakihez), aminek nincs kézzelfogható bizonyítéka. A hatékonyság az eredményt minél alacsonyabb (kisebb) ráfordítással érjük el (HR).

Az önértékelés szempontjából a hatékonyság, a gondolkodással, az élethez szükséges ismeret/tudás elsajátításával, a megfelelő döntések meghozatalával, a változások rugalmas kezelésével függ össze. A felsoroltak mindegyike tanulható. A gondolkodást az iskolákban (családban) fejlesztik (jó esetben), ismereteink nagy részét is itt sajátítjuk el. A rugalmas gondolkodás illetve a megfelelő döntések meghozatala nehezebb dió, amennyiben az alapozás megfelelő, szert tudunk tenni ezekre a képességekre. Az életet érdemes begyakorolni. Kipróbálni magunkat több mindenben. Képességgé fejleszteni az ismereteket. Nem elég csak megálmodni, hogy önértékelésünket növelni tudjuk, igenis a kigondoltakat ki kell próbálni. Ha nem sikerül elsőre, majd másodikra, vagy sokadikra. Hangsúly a fejlődésen van.

Problémát a hit okoz. Önértékelés szempontjából a hit elsősorban az önmagunkba vetett hitet jelenti. Hogy jogunk van a boldogsághoz. Hogy egyáltalán álmodni merjünk sikerről, szerelemről. Sokan olyan családban nőttünk fel, ahol a szülők a megélhetésért hajtottak, ránk nem volt idejük, és ha volt is, a teljesítményen volt a hangsúly.  Generációk nem kapták meg a kellő figyelmet törődést. Ezért az önmagunkba vetett hit mindig is problémát jelentett. Hogyan is lehet magában hite annak, akit sohasem vettek figyelembe. Legtöbbünkben a szeretetnyelv érdekesen alakult. Az hogy mi magunk adunk (időt, energiát, fáradságot, azaz munkát) természetes, viszont elfogadni nem tudunk. Ehhez nem szoktunk hozzá. Felnőve pedig nem ismertük fel a hiányát. Aki nem szokta meg a csoki fagyit, annak nem hiányzik.

És bár a hit szellemi minőség, az érzelmekből táplálkozik. A szerethetőség, a fontosság érzésének tényéből. "Napjaink kedvelt szlogenje a "szeresd magad". Jól hangzik, ha el is elmegyünk egy "szeresd magad szeánszra hosszú távon nem működik. A szerethetőség, fontosság érzése egy szocializációs folyamat. Egy tanulandó hosszabb folyamat. Már annak felismerése sem egyszerű, hogy mi az bennünk, ami nem engedi hogy elfogadjunk szeretetet, törődést, a boldogság érzetét.

Fiatalabb korban nagyobb az esély, hogy lépésről lépésre létre tudjuk hozni magunkban azokat a kondíciókat amik mentén aztán elvárhatjuk az élettől hogy szeressen, és megbecsüljön. "Hiszek magamban, én egy szerethető értékes ember vagyok. " (Vannak, akiknek hangosan kimondani is nehéz.) Amikor ezt megtanultuk nem maradunk benn fájdalmas kapcsolatokban, egy megalázó főnök mellett. Hatékonyan, önmagunkba a világba vetett hittel tudjuk élni az életet.

Idősebb korban nehezebb. Helytelenül rögzült értékrendet úgy magunkkal, mint a gyermekeinkkel, unokáinkkal szemben szinte lehetetlen átírni. Amikor megjön felismerés hogy másképp is lehetett volna, hogy a fontossági sorrend felcserélhető lett volna. A felismerés hogy szerethető ember vagyok. Az utólagos korrekció sokszor nem lehetséges. Felnőtt gyerekek unokák, a közös hangot nehéz megtalálni.

Ennek ellenére nem szabad feladni, és talán nem is magunk miatt. Van hogy nem megy. Hiába a sok spirituális gondolat,  van akinek az élet meghatározott mennyiségű lehetőséget kínál. Nevezhetjük negatív karmának. Ilyenkor nem marad más, mint magunkba kapaszkodva megkeresni azokat az értékeket (mert mindenkinek vannak értékei) amik mentén a jót adtunk tovább. Hiszen ezektől az értékektől lettünk azok akik. Teljes szívvel tökéletlenek. Minden mást vegyünk bölcs elfogadó megértéssel, és bízzunk abban, hogy az általunk átadottak elegendőek az élet megalapozásához.